Budapesti Javítóintézet 1. rész:

„Süteményt is hozott, meg pénzt, én megmondtam neki: „anyu, nem ezzel kell visszaszerezned”!

 

A szó hallatán, hogy javítóintézet, sokaknak az jut eszébe: biztos rossz fát tett a tűzre, lopott a boltban, vagy éppen a szülő kérte, hogy neveljék meg a fiatalt. Természetesen ez nem így van, bírói döntés rendeli el az előzetes letartoztatást, és bár külsőre teljesen úgy néz ki az épület, mint egy börtön, valójában itt „szigorúan szeretik” a fiatalokat. Száz férőhelyes az intézet, ugyan jelenleg 50%-os a helykihasználásuk, de mivel fogadási kényszerük van, előfordult az is, hogy 120 volt a létszám. Riportsorozatomban megszólal Juhász Péter igazgató, és néhány fiatalember az intézetből.

Juhász Péter igazgató tessékel be minket egy apró szobába, hogy ott tudunk nyugodtan beszélni. Előtte azt mondta nekem: „Szívesen beszélnek ezek a gyerekek, pláne idegennel, kis megnyugvást is hoz az életükben, ha kibeszélhetik magukból az érzéseiket”. A bemutatkozáskor a fiatalember a Józsi nevet mondja, ugyan kicsit sajnálja, hogy nem olvashatja az interneten a vele készült riportot, hiszen az intézetben erre nincs lehetőség. (Ígéretet teszek egy nyomtatott változatra, bízom benne, hogy kapok rá engedélyt! ) Mobiltelefon sincs, sőt, még cigaretta sem (az utóbbi talán nem is baj) Kicsit feszült ez a helyzet számomra is, ülünk egy pici szobában, egy asztal mögött, és a riportalany tekintete is azt tükrözi: „Miről kell majd beszélnem”? Természetesen semmi olyanról, amiről ő nem akar, miután ezt meghallotta, egyfajta könnyebbség látható az arcán, majd egy mosoly kíséretében mesél a gyerekkoráról.

– Kisgyerek voltam mikor anyukám eldobott, kb 4 éves, öcsémmel együtt intézetbe kerültünk volna, de keresztmama vállalt minket. Akkor éreztem először, hogy otthon vagyok. Az első osztályt ismételtem, szerettem iskolába járni, a 8 általánosom megvan. Kint nem sikerült a 9-et elvégeznem. Időközben adtam anyámnak egy esélyt, mert mondtam neki: ha látok rajta változást, akkor megbocsátok neki!

– Mit kellett megbocsátani?

– Megmondom az őszintét: kábítószeres lett! Egyik napról a másikra!

– Milyen emlékeid vannak róla?

– Az nagyon rossz emlék, az fájt nekem, hogy anyukám így eldobott, de egy ideig nehéz is volt megbocsátani neki, mert jött oda, a keresztanyámhoz, és hozta a kis játékokat, én meg nem fogadtam el! Pedig süteményt is hozott, meg pénzt, én megmondtam neki: „anyu, nem ezzel kell visszaszerezned! Dobd el a kábítószert és kezdj új életet, ha látom benned az akaratot, akkor megbocsátok. Két-három hónapig mondtam neki, és elgondolkozott, nem volt, aki segített volna neki, és jobbnak látta, hogy kimegy Londonba. Három éve szállodában dolgozik, nem használ kábítószert. Látom rajta a változást, nem látogatja a drogos társaságot, bár még az utcán lekiabálták, én meg” levágtam”, hogy miről van szó! És nemet mondott, 2-3 havonta jön haza, október közepén lesz a tárgyalás, akkor is hazajön”.

 

Budapesti Javítóintézet 2. rész:

„ Házi őrizetben voltam, mikor megint jöttek értem…”

 

Józsi történetének folytatása:

– Mióta törődik veled?

– 3-4 éve.

– Mi történt, amiért ide kerültél?

– Ki voltam borulva, most is fáj, hogy eldobott, a keresztanyám 4 gyereket nevelt, szerettem volna segíteni keresztanyámnak anyagilag. Egyszer mentem buliba és megkínáltak kábítószerrel, és sajnos megtetszett. Elkezdtem bűnözni, azért, hogy tudjak kábítószert venni magamnak, függő lettem. Csúnya dolog volt, bűncselekmény útján szereztem meg rá a pénzt, nem gondoltam, hogy egyszer ide fogok kerülni.

– Füveztél?

– „Szintetikáztam”, speedet szedettem.

– Raboltál?

– Raboltam, több rendbeli rablásom van. Pedig közben éreztem, hogy le kell állni. Hívott a bűntársam, hogy még egyszer menjek el, nemet mondtam, de hiába, már aludni sem tudtam, vártam a rendőröket, mikor jönnek értem. Egyik reggel 6 óra volt mikor elkaptak, felkeltettek, megijedtem… Házkutatási parancsuk volt, bevittek a 11-kerületi kapitányságra, egy előadó hölgy indítványozta a 72 óra fogdát, 72 óra után bíró elé állítottak, a bíró és az ügyész jobbnak látta, ha előzetes letartóztatásba vagyok, mert volt egy bűntársam is. Utána kerültem ide a Szőlő utcába, aminek örülök, rengeteget változtam, elgondolkoztam, hogy mit csináljak, hogy normális életem legyen. Bolti eladót kezdtem el, szeretném befejezni, mert 8 általánossal nem viszem semmire.

Most vagyok bent 20 hónapja, nem érdemes még tíz forintot se elvenni mástól, mert elszakítva élni a családtól a legrosszabb dolog. A beszélőről mindig könnyes szemmel mennek el. Ha kimegyek, tényleg új életet szeretnék kezdeni, megköszönöm a jó Istennek, hogy ide kerültem, ha börtönbe kerültem volna, nem mentem volna át ilyen változáson. De itt tanulok, elvégeztem a 9-ik osztályt, 10-et, most 11-es vagyok, jövőre már elkezdhetem az érettségit, szeretnék normális életet, saját családot. Megmutatni, hogy megbotlottam, elestem, de fel tudtam állni, ehhez segítségemre volt az egész ház.

– Voltak elvonási tüneteid?

– Annyira nem voltam függő, voltak pillanataim mikor vert a víz, feszült voltam. Sportoltam, eltereltem az agyamat a drogról.

– Voltak félelmeid a bekerülésed előtt?

– Megijedtem, hogy mi lesz velem? Egyben megkönnyebbültebb, hogy nem zárkák vannak, de nem szabadult fel bennem minden. Feldolgoztam az egészet, rajzoltam, tanultam, levelet írtam, de ha csak a kinti dolgokra gondoltam, mintha szíven ütöttek volna! Ki kell bírnom, a bíróságon normálisan kell viselkedni, meg itt is.

„ Házi őrizetben voltam, mikor megint jöttek értem…”

-Én már egyszer 9 hónaposan szabadultam innen, megkaptam a házi őrizetet, csak az ügyész megfellebbezte, felkerült másodfokra, aztán jöttek a rendőrök értem, mert a másodfokú bíróság elrendelte az előzetes letartóztatásomat. Na, az egy sokk volt! Tartottam magam a család előtt, bár ők sírtak, öcsém elfordult és sírt, akkor én is bekönnyeztem, itt két hétig nem tudtam megszólalni. Senkihez nem szóltam, elestem megint, de felálltam. Nem szégyen sírni, mert aki nem tud, abban nincs érzés. A családról sokat szoktunk beszélni, jó érzés, régen el tudtam magam sírni. Ne is tartsák magukban, mert nő a feszültség, de a pszichológus is segít, én kérem is hetente, hogy beszéljek vele. A csoporttársamtól is meg szoktam kérdezni, ha látom, hogy valami baja van. Csoportban nem szeretem, ha van vita, vagy veszekedés, persze lehet szólni a nevelőnek, de megéri jónak lenni.

– Meddig kell itt lenned?

– Október elején még két sértettel lesz szembesítésem, összesen 11 sértett van, a beismerő vallomás enyhítő körülmény, és idáig mindenkitől bocsánatot kértem. Remélem, megkapom az elsőfokú ítéletemet, vagy legalábbis bízom benne, aztán javítót kapok, vagy börtönt, persze Aszódot jobban szeretném

– Megbocsátottál anyukádnak?

– Igen! Arra akarom majd tanítani a gyerekeimet, hogy kell az iskola, szakma, érettségi,

– Mi a neked itt a legnehezebb?

– A család, az nagyon hiányzik…

Budapesti Javítóintézet 3. rész:

“Nem a mi tisztünk ítélkezni, mi kaptunk egy gyereket, az ő maga, a személyiség állapota a fontos, nem az, hogy mit követett el”

 

Juhász Pétert szigorú, marcona tekintetű, ellentmondást nem tűrő, határozott igazgatónak gondoltam egy interneten található fénykép alapján. Beszélgetés közben ez az érzés megváltozott bennem, és egy idő után már összeállt a kép: valóban szigorú, és egyben tekintélyt parancsoló is.

 

 

Mikor kisétáltunk az udvarra, éppen fociztak a fiúk, az igazgató láttán rögtön vigyázzállásba vágták magukat és hangosan köszöntek. Itt, ez a szabály! Láttam, ahogy beszélt az egyik fiatallal, ahogy lezajlott kettőjük között a kommunikáció: szabályos, határozott, már már kemény, de közben, mintha az lett volna az üzenete: a te érdekedben tesszük, neked lesz utána jobb. Na, igen a fiatalok érdekei mindenekfelett. Juhász Péter három évtizede tevékenykedik a gyermekvédelemben, egy oldalra nehéz is lenne összeírni az eddigi szakmai munkáját. Többek között foglalkozott magatartás zavaros gyerekekkel, drogproblémás fiatalokkal, fiatalkorú bűnözőkkel. Dolgozott, mint gyermekfelügyelő, nevelő, szakértő, 2011 óta igazgatója a Budapesti Javítóintézetnek.

Abban biztos volt, hogy gyerekekkel akar foglalkozni, óvódásoknál kezdte a pályáját, ott szembesült azzal a ténnyel, hogyan viszonyul a többség cigánygyerekekhez. Ő máshogy közelített a kicsikhez: szabadidejében elvitte őket kirándulni, beszélgetett a szülőkkel a saját nyelvezetükön, és ezek már apró sikerek voltak az életében. Hamarosan egy átmeneti gyermekotthonban kapott feladatot: gyermekfelügyelő, szabadidő szervező, csoportvezető, később pedig megkapta az otthon vezetési feladatait. Dolgozott törvény előkészítésben is, teljes rálátása van a fiatalkorú bűnelkövetőkre.

„Nem tudni, hogy előbb lett-e drogos és aztán bűnöző, vagy fordítva. Egyetlen probléma kör van mindig: itt nálunk előzetesen letartóztatott gyerekek vannak, ez bár furcsán hangzik, de megkönnyíti a helyzetemet. A kinti életben mindig nagy erőfeszítésembe került, hogy hogyan tudom visszahívni, hogy érhetem el, hogy a következő találkozásra is eljöjjön, hiszen szüksége volt rá az ö érdekében! Itt viszont a jogszabályok adnak egy stabil, határozott keretet. A bekerülő gyerekeknél teljesen mindegy pedagógiai szempontból, hogy miért került be, azt szoktam mondani a kollégáimnak is, hogy nem a mi tisztünk ítélkezni, mi kaptunk egy gyereket, az ő maga, a személyiség állapota a fontos, nem az, hogy mit követett el.

 

Budapesti Javítóintézet 4. rész:

„Én már nem az a gyerek vagyok, és tőlem ne várjátok, amit eddig vártatok”!

 

Egy szakértői csoport megvizsgálja, összeáll egy kép és ez alapján készítünk el egy nevelési tervet, a szerint dolgozunk a gyerekkel. Ezzel párhuzamosan fut az ő büntetőügye. Pedagógiai szempontból nehéz, hogy nem tudom, meddig tart: tervezhetek egy évre, de lehet, hogy fél év múlva szabadul, de az is előfordulhat, hogy három évig itt lesz. Volt már arra példa, hogy valakinél elkezdtünk egy terápiás folyamatot, közben szabadult az illető, de boldogan jött vissza, hogy folytatódjék a szakmai kapcsolat, erre próbálunk különböző lehetőségeket biztosítani.

Az intézményből a gyerekek vagy szabadulnak (a bűncselekményt nem látják bizonyítottnak, lezárhatják a nyomozást, és úgy engedik szabadlábra) vagy kap egy jogerős javító-nevelői intézetbe való elhelyezést, akkor átkerül Asszódra. Arra is volt már példa, hogy jogerős börtönbüntetésre ítélték, akkor átkerült egy BV(Büntetés-végrehajtási) intézetbe és az is lehet, hogy olyan ítéletet kap, ami pontosan lefedi azt az időt, amit itt töltött. Ezen kívül kaphat házi őrizet, vagy lakhelyelhagyási tilalmat.

Tehát az már következmény, hogy hozzánk kerülnek a fiatalok, hiszen valamilyen bűncselekményt követtek el, a rendelkezésre álló szigorú keretet töltjük meg pedagógiai, szociális és pszichológiai szakmai tartalommal. Természetesen kíváncsi voltam arra is: vajon hány megtévedt fiatalt lehet jó útra terelni, kaptak-e elég lehetőséget arra, hogy az intézetből való kijutás után ne kerüljenek többet összetűzésbe a törvénnyel!

”Az után követés nagyon bonyolult dolog, egyrészt sajátos szocio kultúrájuk miatt sokszor költözködnek, 2-3-4 év után nem tudjuk, hol és milyen élethelyzetben találjuk őket. Lehet, hogy új kapcsolatban élnek, és nem tudják róla, hogy volt egy botlása korábban, és a személyiségjogok sem engedik. Informálisan sokukról lehet tudni, közösségi oldalakon, (a gyerekek tudnak egymásról), bár szakmai szempontból ez nem reprezentatív minta. Vannak gyerekek, akiknél jó eredményeket lehet elérni, a viszonylag normál családból érkezőknél, akik rosszkor voltak rossz helyen, szinte biztos, hogy pozitívan tudnak kijönni ebből a helyzetből. Persze rögtön jön a kérdés: ki a normál család? Amennyiben a szélesebb körű társadalmi elvárások szerint működik egy család, – és ez nem azt jelenti, hogy jómódú-, de valamilyen értékrenddel működik a saját környezetébe, akkor mi is jó eredményt tudunk felmutatni.

Sokkal nehezebb ott, ahol a kriminalizált családból kikerülő gyerek már a szocializálódás során a kriminális életvitelt sajátítja el, az ő számukra az az elvárás, az az értékrend, amit mi képviselünk, az egy idegen. Amíg itt van, persze alkalmazkodik, de valójában nagyon nehezen működik. Egy szélsőséges példa: egy gyerek az egész családját tagadta meg, mert rájött, hogy ez egy más világ, ez egy szerencsés epizód volt, hogy viszonylag fiatalon került be és azt mondta a látogatáson a szüleinek: „én már nem az a gyerek vagyok, és tőlem ne várjátok, amit eddig vártatok”! Ha egy 14-15 éves gyerek ezt mondja az anyjának, annak nagyon mély okai vannak! De a fordítottjával is találkoztam, amikor az itt lévő gyerek beállt a sorba, majd a szabadulása után pár órával újabb bűncselekményt követett el. Nyilván erősen benne volt a családi hatás, ahova ő hazament.

Ha csak néhány gyerek életét sikerül megváltoztatni, már nem dolgoztunk hiába, persze ennél azért lényegesen több eredményt tudunk felmutatni! Ezt abból látom, hogy elvégzi az iskolát, dolgozik itt, valamit vissza tudunk adni a gyerekkorából. Javítunk a szocializálódásán, eredményeket máshogy is lehet elérni, mint amiről ő idáig tudott, egy más utat mutatunk, talán tudunk változtatni az erőszakhoz való viszonyulásán, rájön, hogy a kommunikációt nem csak ököllel lehet megoldani, tehát ilyen pici mozaikokat kap, és ebből összeállhat a személyiségük”.

 

Budapesti Javítóintézet 5. rész, Pisti:

“Ölelkezhetek, megpuszilhatom anyut és a testvéreimet”

 

A folyosón áll és várja, hogy leüljek vele beszélgetni. Ez a rend. Az intézeti egyenruha valójában nem olyan, mint a BV intézetekben, sokkal inkább hasonlít, valamilyen szabadidős tevékenységhez: póló és nadrág. Pistin tetoválás, ezen már cseppet sem csodálkozom, sok fiatal szereti az effajta divatot.

– Gyerekkorom jó volt, családban nőttem fel, bár az igazi apámat nem ismerem, nevelőapám volt egyéves korom óta, ő tavalyelőtt meghalt autóbalesetben. Anyukám maradt, meg a két testvérem. Kitűnő tanuló voltam elsőben, negyedikben, ötödikben is, most is jó tanuló vagyok, de már nem annyira. Tanyán laktunk, állatokkal foglalkoztunk, volt disznó baromfi. Emiatt nagy volt a pörgés, naponta kellett takarítani. Én voltam a legnagyobb, én csináltam reggel két órával suli előtt már locsoltam a kertet, délután állatok etetése, itatása, este megint locsolás. Be kellett segíteni, jól éltünk, mindenem megvolt.

– Nekem ebből úgy tűnik, hogy rendben volt minden körülötted. Mi történt, amiért előzetes letartóztatásba kerültél?

– Nem szeretném elmondani, hogy mit követtem el.

– Rendben, akkor nem kérdezem többet.

– Egyszeri tévedés, soha többet nem lesz ilyen.

– Egyből kiderült?

– Egy hét múlva.

– Jöttek érted a rendőrök?

– Persze. Beraktak 72 órára, utána ide hoztak, befogadó csoportban voltam 2,5 – 3 hónapot. Ez egy kis közösség, megtanítják a szabályokat, a házi rendet.

– Féltél?

– Féltem.

– Mit gondoltál?

– Azt, hogy verekedni kell, meg ilyenek. Kimentem az udvarra, láttam a gyerekeket, hogy normálisnak tűntek. Az idősebbek persze beszólogattak, de csak pár napig, míg új az ember. Ahogy bekerültem, rá pár napra volt a születésnapom, a 18-ik, most ünnepeltem a 19-iket.

– Hogy telt?

– Vettem a csoportnak tortát,(illetve az intézet dolgozói vették a saját pénzemen, mert mi nem mehetünk ki) tűzijáték is volt rajta, szép volt. Énekeltünk vacsoránál, meggyújtották a gyertyákat. Otthon nem nagyon tartottuk meg, amikor kisebbek voltunk akkor igen, később már nem. Boldog születésnapot, csak kívánság volt.

– Szoktál bulizni?

– Nem nagyon, ugyan már voltam diszkóban, dolgom volt otthon, meg iskola is volt. Hétvégén 16-17 évesen elmentem presszóba, akkor pár sört lement. Több mint egy éve vagyok itt, most megyek tárgyalásra.

– Várható ítélet?

– Igen.

– Mire számíthatsz?

– Hát nem tudom…

– Ki megy el veled?

– Senki, rendőrök visznek. Azt el tudom képzelni, hogy más intézetbe kerüljek, csak ne BV-be! Asszódra, vagy haza. Nagy hülyeség volt amit csináltam, sokat gondolkoztam rajta, hülyeség volt.

– Egyedül követetted el?

– Igen. Visszafordítanám, de nem lehet az idő kerekét.

– Lettek barátaid?

– Vannak, akikkel jóban vagyok, de igazi barát nincs. Itt csak olyanok vannak, akik több fajta bűncselekményt követtek el.

– Szoktatok erről beszélgetni?

– Persze, az újak bejönnek és elmondják, miért vannak itt. Én azt mondom, legyen normális, lehet rossz gyerek is, nem érdekel milyen bűncselekményt követett el, az számít, hogy itt milyen, és mit ad magából. 10-en vagyunk egy csoportban, nálunk nincs megfélemlítés.

– Mit viselsz a legrosszabbul itt?

– Semmit. Én miután felkerültem a csoportba pár hét múlva, kettes fokozatba voltam, rá három hónap múlva már a hármasban. Ölelkezhetek, megpuszilhatom a legjobbak anyut és a testvéreimet! Több telefont kapok, heti kettőt, öt percig beszélhetek az intézet költségére, több a beszélő is. Várom, hogy menjek haza. Az intézeti szabályokból kicsit többet engedhetek meg magamnak, mert eljutottam a hármas fokozatba, az újoncokat én fogadom be, én öltöztetem be.

– Ők is szoronganak, mármint az újak?

– Meg vannak ijedve, elmondom, hogy nem kell félniük. Most csinálom a 11-iket, aztán az érettségit, autó karosszéria lakatos szeretnék lenni. Én ezt úgy fogom fel, mint egy kollégium: nevelőhöz, igazgatóhoz mehetünk, pszichológus is van. Nincs azzal gond, hogy sorakozni kell. Jó az ellátásunk, ötször eszünk naponta. Fiatalon még meg lehet javulni, az én meglátásom szerint, de az is szempont, hogy a családjában van-e börtönviselt, és hogy drogozik-e? Aki már többször követett el bűncselekményt, az már bele esett abba a szenvedélybe, hogy tudja, mi a könnyű pénzszerzés módja!

– Hogy képzeled el a jövődet?

– Az intézetben vannak olyan emberek, akik segítenek majd álláshoz jutni. Ha valaki itt vagy Asszódon tölti a büntetését, az nem kerül bele az erkölcsibe. Ezért is fontos, hogy többet ne bűnözzek. Volt a kinti életben egy barátnőm, de mondtam neki, hogy keressen magának mást, élje az életét, mert én még azt sem tudom, hogy meddig leszek itt, vagy más intézményben…

 

Budapesti Javítóintézet 6. rész:

„Fél év után tudta leírni a saját nevét”

Juhász Péter igazgató beszél a javító-nevelő munkáról:

 

 

“Hogy mennyit sikerült adni, ez sokszor a szerencse, az idő, a fogadókészségtől függ, hogy honnan kell elindulni, mindig meg lehet keresni, hogy hol romlott el egy-egy gyerek élete és igyekszünk a történetét addig visszagombolyítani. Ha onnan újra tudjuk építeni ezeket a mozaikokat, akkor egész jók az eredmények. Ha trauma érte, amire nem lehet építeni, akkor „gyógyítunk” és aztán erre már lehet építeni. Ami nehézség, hogy vajon van-e elég idő egy komolyabb pszichoterápiára, ez szerencse, vagy a büntetőügy kérdése! Egy jó terápia sokat helyre tud hozni! Az nem biztos, hogy mindenkit vissza kell illeszteni, hiszen van, aki soha nem volt része részese a társadalomnak, ezek már mély, szakmai kérdések. Ezért is fontos, hogy ne általánosítva álljuk a gyerekekhez, hanem mindig személyre szabott módszerek, egyénre igazodó nevelési terv legyen, hogy tudjuk: honnan indulunk és mit kell elérni.

Volt olyan gyerek, akinél sokat nem értünk el, de büszke volt, hogy fél év után le tudta írni a saját nevét! Ez is egy eredmény! Mindent azt határoz meg, ahonnan jövünk. Nagy hibát követ el az a szakember, aki csak vertikálisan tekint a gyerekre, mindig hosszában kell látni. Megszakadhatok én, mint szakember, ha egy perinatális időszakra datált organikus sérülést nem veszek észre. Vagy ha egy 15 éves folyton szökik egy gyermekotthonból, ez egy tünet, valójában ez nem lényeges, ami fontos az a dolgok miértje, mi hiányzik, mit keres, mit tudok én ebből nyújtani! Vissza kell keresni, hol sérült a személyisége, ….ha kiderül, hogy korábban megerőszakolták, akkor onnantól kell vele dolgozni, ….picit olyan ez mint az építkezés, elsőként jó alapot kell készíteni.

A hozzánk bekerülő gyerekek egynegyede gyermekvédelmi gondozott, de gyermekvédelmi beutalásuknak is zömében bűncselekmény elkövetése volt az oka, tehát nem a gyermekvédelemben vált bűnelkövetővé! Köztes intézkedésként beutalják valamilyen gyermekotthonba. Ez gyakran téves értelmezése a jognak, hiszen a családból való kiemelés egyéb indokai hiányoznak. Találkoztam több olyan fiatallal, aki soha nem tartózkodott kijelölt gondozási helyén, hiszen családja, otthona volt. Fontos a fiataloknak a kapcsolattartás is, bár vannak, akik nem a szüleiket jelölik meg. A jogszabály nem tiltja, hogy más személyt nevezzen meg kapcsolattartónak, lehet más rokon, barát, barátnő, osztálytárs anyukája, gyülekezetből egyházi személy. Két éve szabadult egy fiatal, és a mai napig tartja a kapcsolatot az egyházi közösséggel, akik segítették, munkához, albérlethez. Fontos, hogy a büntetését töltő egyénnek, legyen egy „tekintélyszemélye”, akit tisztel, akiben megbízik.

Igazgatóként sosem lehetek elégedett, amikor átvettem az intézetet, még pszichológus sem volt, ma már egy hat fős mentálhigiénés csoport dolgozik, de lehetnének heten is, tudnék még feladatokat adni. Igyekszünk mindenre figyelni, hogy különböző szakterületekről érkezzenek a munkatársak, legyen férfi-nő vegyesen, idősebb és fiatalabb egyaránt. Én hiszek abban, hogy ezek a gyerekek bármennyire is egy szigorú végzés miatt vannak itt, ők is választanak, ha nincs bizalom nagyon nehéz eredményeket elérni. Ezért szükséges a palettát színesre tennem, programok, lehetőségek tekintetében, persze szigorúan objektumon belül. A cél az, hogy egy együttműködés keretén belül, kicsit jobb helyzetbe hozzam őket.

Olyan szakmai kereteket kell lefektetnem, hogy minden problémára tudjak választ adni. Az érzelmi biztonság egy nagyon fontos cél, amellett, hogy én végrehajtom az előzetes letartóztatást, nagyon fontos, hogy a gyerek pillanatok alatt rájöjjön, hogy nem megbüntetni, nem bántani akarjuk. Itt olyan környezetben van, ami megvédi, segíti, támogatja és az életében ezt a nehéz periódust ki tudja használni, valamilyen pozitív hozadékkal lezárni”.

 

Budapesti Javítóintézet 7-ik rész:

„ A bekerüléskor attól félnek, hogy köcsögök, vagy csicskák lesznek”

Az intézet ahol “szigorúan szeretnek”!

Juhász Péter igazgató beszél a nevelésről:

 

– Mi a tapasztalat, félve érkeznek az intézetbe?

– Előítéletekkel jönnek: szorongás, félelem, sztereotípia, hogy „köcsög vagy csicska” leszek, aztán eltelik fél év, és megkérdezem: emlékszel mikor bekerültél? Ilyenkor legyintenek, vagy mosolyognak. Azt nem mondom, hogy olykor nincs vita, verekedés, hiszen aki azt mondja, hogy egy 100 fős intézetben ahol fiatalkorú bűnelkövetőket látnak el, ez nem fordul elő, az még nem járt ilyen közegben. Persze az nem lehet a tendencia, hogy egyet ver a több, vagy veréssel intézik el a konfliktust, de ezért vannak ott a munkatársaim. Érdekes, hogy mindig a kicsik kakaskodnak, a 13-14 évesek egymás között. Az újonnan érkezőket verbálisan ugratják, kis beszólásokkal, de ezek nem realizálódnak, hiszen ha kiderülne, komoly következményei lennének: fegyelmi, igazgatói megrovás, ha súlyos vétséget követne el az illető, azt is kezdeményezhetnénk, hogy BV intézetben folytassa az előzetes letartóztatást,de ez nagyon ritka szerencsére.

– Egyébként lehetne látni, ha valami erőszakos dolog történne az intézetben, mernének panaszkodni?

– Szerencsére ha van rá okuk panaszkodnak, ebből tudom, hogy minden rendben van, ha senki nem merne szólni, akkor kezdenék gyanakodni. Nevelőnek mondhatják, ha valami gond van, ha velem akarnak beszélni, lehozzák hozzám őket, nap mint nap felmegyek a szintekre, van panaszláda! Milyen érdekes, kérésekkel jönnek: miért kell neki takarítani? Miért nincs kenyér a tésztához? Gyakran kérnek tanácsot. Azt nagyon rövid idő alatt belátják, hogy érdemes normálisan viselkedni, hiszen a jutalmazásban is kategóriák vannak: a bekerülő a „néző”, fölkerülhet „látó”, vagy „értő” kategóriába. A néző az újonc, annyit kap, amennyit a jogszabályok előírnak, ha felkerül egy kategóriával feljebb, akkor plusz látogatás, plusz telefon és így tovább. A legmagasabb kategóriában saját ágyneműt használhat, megölelheti látogatáskor a szüleit (a többiek csak asztal mögül) plusz telefon jár az intézet költségén, magasabb lesz az órabére, kap az intézettől tusfürdőt, stiftet.

Értékelik a reggeli, déli, és esti szemlén: kaphat pluszt, karikát vagy mínuszt. A plusz, ha valami plusz dolgot csinált, a karika, hogy teljesítette a kötelességét és a mínusz, a kötelességét nem teljesítette. Pluszosnak lenni, ahhoz nagyon teperni kell, soha nem lesz valaki hármas fokozatú, ha nem teljesít valami plusz dolgot. Az intézetben hetente 2 nap munka, 4 nap iskola van, így áll össze a hét. Zsebpénz nincs, az elvégzett munka arányában kapnak fizetést. Lehetőség van kertészeti, mosodai, varrodai, udvari, kézműves, gépműhelyben, vagy karbantartói munkára. Az intézetből kimenni, csak nyomozati cselekmény, bírósági tárgyalásra, illetve olyan orvosi ellátásra lehet, amelyet nem tudnak helyben megoldani. Persze nem kellemes érzés, mikor rendőr viszi őket, bilincsbe és vezetőszáron viszont házon kívül ez az előírás.

 

Budapesti Javítóintézet 8. rész:

Lemondtak az orvosok a drogos lányról, ő meg örökbe fogadta…

 

Juhász Péter igazgató, az örökbefogadásról, és az intézeti sikerekről:

– Olvastam, hogy felnevelt egy drogfüggő gyereket, aki jó útra tért, sőt, már gyereke is született!

– Az már régen volt, a lányom 33 éves, férjnél van, van egy kisfia. Borzalmas helyzetben élt, intravénás droghasználó volt, kapcsolódó bűncselekményekkel, de még nem volt büntethető. Nem terveztem, hogy magamhoz veszem, de egyszerűen annyira rossz helyzetben volt, hogy valamit tenni kellett. Az akkor még működő OPNI-ban nem kapott ellátást, mintha lemondtak volna róla… Jobb megoldás hiányában hazavittem. Gyámja tudta és megoldást kerestünk, nálunk volt már egy hónapja, és rendezni kellett ezt a helyzetet, persze a szakmában azt mondták: ez totál kudarc, ne csináljam, de belül éreztem, hogy valamit tennem kell!

A jogszabályok kevés mozgásteret adtak, de volt egy pont: ”a gyerek mindenek felett álló érdeke”! Így értük el, hogy gondozási helyként a munkahelyem, míg tartózkodási helyként a lakásom került a gyámhivatali határozatba. Nálunk maradt, felneveltük, családban élhetett, aztán leérettségizett, dolgozni kezdett. Férjhez ment, majd mielőtt anyuka lett egy nívós éttermet vezetett. Unokám már hat éves elmúlt, elsős, anyukája pedig ma már fotóművész.

Nekem ő egy minta, amikor le kell ülnöm drogos gyerekek szüleivel, vagy szülőcsoportokkal, mindig tudom és közvetítem, hogy mennyire mélyről is van kiút. Ami fontos, hogy beszéljünk egymással, a gyerekekkel… ezt ne felejtsük el, mert erre szükség van, nincs szakmai varázslat, ….mi és ők vagyunk!

Később is foglalkoztam drogos gyerekekkel, próbáltunk nevelni, gyógyítani, volt egy nagyon sikeres drogprogram amit vezettem,viszont iszonyú drága, de működött. Közel 20 gyerek volt benne! Ők mind leérettségiztek, többségüknek szakmája van és diplomája! Ez egy nagyon intenzív, olyan egész emberes időszak volt, főállás mellett a nonprofit területen.

– Mi Önnek az intézetben a siker?

– Siker az, ha jobb személyiség állapottal kerül ki a fiatal, a kudarc, ha nem tudunk rajta érdemben változtatni. Pozitív, ha élő kapcsolat alakul ki, ha visszajönnek hozzánk és mesélnek, vagy valamiben segítséget kérnek Aztán az idő múlásával, ha minden rendben van, elmaradoznak, de ha az élet úgy hozza, hosszú évek után is újra jelentkeznek. A telefonszámom publikus, emberekkel nem lehet úgy foglalkozni, hogy falakat húzunk. A mi szakmánkban kevés a transzparens elismerés, de amikor egy régi növendékem, akit nagylányként neveltem, sok éve a hosszabb kórházi kezelése idejére rám bízta tizenegy éves kislányát családba fogadással, ezt igazi elismerésnek érzem.

Számomra az a furcsa, ha valaki nem tud a gyerekekkel dolgozni. Nekem fontos, hogy este körbe menjek a házon és lássam, hogy minden rendben van!. Itt a keret szigorú, szabályok vannak, de van szeretet és érzelmi biztonság is, egy másfajta irány, értékrend, amivel megismertetjük a fiúkat, és ettől jobbra fordulhat az életük…

 

Budapesti Javítóintézet 9. rész:

„A bűntársam levágta magáról a nyomkövetőt, így hát engem is behoztak…”

 

Géza

Rózsafüzér és Anya felirat van a karján, az orra szinte egy „S” kanyart ír le. Látja, hogy nézem a tetoválását és már mondja is:

– Tetoválás hívő vagyok és az anyukámat szeretem, nagyon. Anyukám arcképét még valahova megcsináltatom. Hatan vagyunk testvérek, szüleim 13 éve elváltak, itt éltünk Budapesten, de anyukám leköltözött Szolnok megyébe nevelőapámmal. Jó volt az életem, amíg el nem kezdtem a kábítószerezést, biofüvet szívtam.

– Mi az a biofű?

 

 

– Most ha visszagondolok, akkor azt mondom, hogy gusztustalan, de mikor szívtam, akkor jó volt, akkor az volt a mindenem. Az oldószer a kábítószerben az aceton, azzal lehet ilyen „patkánymérgeket” meg felni tisztítóval.

– Felni tisztító?

– Igen, alu felni, azzal fújják le. Van olyan, hogy zsálya, tetszik tudni mi az?

– Igen, gyógynövény.

– A zsályát lefújják álomporral és összekeverik acetonnal és aki erősen akarja, az még lefújja felni tisztítóval , meg mindenféle hülyeségekkel. Azt kiszárítják, kis csomagokban adják, már 250 Ft-ért is lehetett kapni.

– Emlékszel rá, hogy mikor szívtad az elsőt?

– 12, 13 évesen, utána szoktam rá a füves cigire.

– Senki sem vette észre a környezetedben?

– Eleinte nem, bele szívtam, nevetgéltünk, később észrevették anyuék is, de nem bírtak mit csinálni velem. Ígértem, hogy leszokok róla, közben alig vártam, hogy abba hagyják a papolást és már rohantam szívni. Én már voltam előzetesben hat hónapot a Debreceni Javítóintézetben. Oda bekerültem, 2015 január 23-án, szabadlábra helyeztek 2015 július 22-én, ide újra bekerültem 2016 március 9-én.

– Ugyanazért a bűncselekményért?

– Nem, az egy másik ügy volt.

– Akkor talán menjünk sorba. Elkezdtél füvezni, anyukád ugyan észrevette, de nem tudott segíteni neked.

– Eleinte még dolgoztam, később már nem tudtam, minden életerőm elszállt, könnyebbnek láttam, ha lopok. A környezetemben 14 ember megloptam, rokonokat, de ilyen hülyeségeket az udvarról, és azokat eladtam, de szinte minden nap lebuktam.

– Abban az időben nem jártál iskolába?

– De jártam, de itt fejeztem be a 8-at és a 9-iket is, és elkezdtem a 10-et. 7 hónapja bent vagyok.

– Hogy kerültél Debrecenbe?

– Megcsináltam ezt a 13 betörést, utána csináltam egy hülyeséget, felfegyverkezett rabláskísérletet egy másik településen, akkor abból a 14 ügyből kifolyólag elvittek Debrecenbe.

– Volt nálad fegyver?

– Kés volt nálam, azért csak felfegyverkezett rablás.

– Felhasználtad eszköznek a rablásnál?

– Fenyegetőztem, de csak rabláskísérletnek számít, mégis bekerültem és olyan szerencsétlen volt az eset, hogy állítólag akit kiraboltam, most egy pár hónapja, ide bebukott, de már szabadult is.

– Téged Debrecenben szabadlábra helyeztek?

– Igen, már nem tartották fontosnak az előzetes letartóztatásomat.

– Mi történt azután?

– Haza mentem, ott voltam egy hónapig, aztán felköltöztem a bátyámhoz Budapestre. Eleinte jó volt, a bátyámnak őrző-védő cége volt, kaptam munkát, rendes fizetést. Közben elkezdtem járkálni a 8 kerületbe, a Blaha Lujza térre, odacsapódtam egy bandához, nem őket hibáztatom, mert én voltam a hibás, először csak egy órára mentem ki, később kettőre, aztán már ott éjszakáztam, és belecsöppentem ebbe az egészbe.

– Ez a banda miről volt híres, mit csináltak?

– Akkor még nem bűnöztem, elmentem velük diszkóba, iszogattunk, közbe összevesztem a bátyámmal, mert ő is mondta, hogy ne járkáljak velük. Utána visszaköltöztem vidékre, otthon összevesztem anyuval is, aztán megfogtam a sporttáskámat, de nem a bátyámhoz mentem, hanem egyik ismerősömhöz, aki a Szondi utcába lakott, adott kulcsot is. Egy hétig maradhattam, utána írtam a bűntársamnak, oda költöztem és elkezdtem vele bűnözni, nem csak a kábítószerhez kellett a pénz, hanem a megélhetéshez.

– Miket csináltatok?

– Az éjszakai járaton egy csávóval összeszólalkoztunk, ő megverte, én egyszer belerúgtam, leszálltunk, a csávó elájult a földön, lehúzta bűntársam, behúzta a bódé mögé, a csávó leejtette a telefonját, felvettem, azt hittem nagy komoly telefon és egy kinyitható ócska telefon volt. Na, ez kifosztásnak számított, és nem is a térfigyelő kamera vette fel, hanem az egyik lakás ablakából egy ott lakó. Olyan kamerája volt, hogy a hangot is felvette. Ez volt február 8-án, 11-én elvittek minket a Gyorskocsiba előzet tárgyalása, onnan minket hazaengedtek házi őrizetbe, nyomkövetővel. Utána a bűntársam levágta magáról a nyomkövetőt, így hát engem is behoztak.

– Azért, mert a társad levágta magáról?

– Fenn állt a szökés, elrejtőzés veszélye. Engem ide hoztak, őt meg a Venyigébe, egy hétig volt szökésbe, aztán elkapták, rátettek még egy fogolyszökést. Anyu is mondta, hogy hagyjam ott azt a környezetet, ahol vannak a drogos barátaim, hát itt is bebuktam, sajnos. Belekeveredtem egy olyan ügybe is, hogy elcseréltem valakivel egy inget biofűre, de azt mondta, hogy elvettem tőle. Ez egy csere volt és nem akartam visszaadni, aztán előkerült a kés, ez volt a baj, most megyek majd októberben tárgyalásra.

A folytatásban: „A két öcsém is azt látta, hogy minden nap be vagyok állva, fel kell mosdatni, meg ilyenek, nekik se volt ez jó”.

Budapesti Javítóintézet 10-ik rész: „Az első szabadulásomkor legalább ötször elsírtam magam”
Géza beszél az életéről, amit szerinte valahol nagyon elrontott….

– Mivel vádolnak pontosan?

– Két külön dolog is van: 13 betöréses lopás, felfegyverkezett rabláskísérlet, egy kifosztás, meg egy súlyos testi sértés kísérlete.

– Mit gondolsz, mi lesz az ítélet?

– Nem tudom, tetszik tudni, nem lehet kétjavítós ítélet, az egyik tárgyaláson börtönt kell, hogy kapjak, Tökölre kéne menni, azt meg nem szeretném, nekem ez lenne a legjobb. Itt jó a jellemzésem, lassan a harmadik osztályt rakom le, 10-ik osztályos vagyok most, tanulásommal nincs probléma, a nevelők elégedettek velem, ha kapok egy jó nevelői jellemzést, az egyik ügyben talán lesz felfüggesztetett ítélet, a másikban mondjuk, kapok egy javítóintézetet, átvisznek Aszódra vagy valahova. Az egyik ügyből már leültem hat hónapot, a másikból meg lassan már hetet.

– Mindenki tart a börtöntől?

– Igen, láttunk egy dokumentumfilmet, hogy milyen Tököl, hát elég rémisztő. Nem szeretnék odamenni, meg volt több ismerősöm is ott.

– A debreceni intézet jobb volt?

– Más volt, inkább úgy mondanám. Itt azt érzem, hogy jobban foglalkoznak velünk, segítenek a tanulásban, kérvényt megfogalmazni, a tárgyalás előtt felkészítenek, hogy mit mondjunk mentségünkre.

– Gondolom, van ügyvéded?

– Igen, tetszik tudni szegények vagyunk, kirendelt ügyvédem van, meg vagyok vele elégedve.

– Anyukád el tud menni a tárgyalásra?

– Ha kiküldöm neki a papírt, akkor igen, inkább kölcsönkér pénzt, hogy el tudjon jönni, de én azt nem szeretném, mert még otthon van két öcsém meg egy húgom. Ha jön beszélőre úgyis hoz mindig telefonkártyát, édességet, gondoskodik rólam. De nekem ez fáj, mert Debrecenben ezt hat hónapig végig csinálták velem, és szégyellem magam.

– Szerinted minden balhé a kábítószer miatt volt?

– Nem tudom, nem akarok mindent erre fogni, de biztos, hogy valamit nagyon elrontottam.

– Anyukád nem is sejtette?

– De, már frankón tudták, nem tudtak mit csinálni velem, nem engedtek el, bezártak, én meg kitörtem az ablakot és kiugrottam, nem bírtak már visszafogni. A két öcsém is azt látta, hogy minden nap be vagyok állva, fel kell mosdatni, meg ilyenek, nekik se volt ez jó. Anyukám azt is megcsinálta, hogy az orvossal íratott nyugtatót, és én szedtem, de hiába, mert mentem a szomszédba és vettem a füvet.

– Hogy képzeled el az életedet, ha már ezen túl leszel?

– Nagyon nehéz lesz, amíg itt leszek leteszem az érettségit, amúgy nem szoktam előre tervezni, pedig jó lenne. Barátnőt szeretnék, meg munkahelyet, azt sem tudom, hogy Pesten, vagy vidéken leszek?

– Mit gondolsz azokról az emberekről, akik bűncselekményt követnek el?

– Akik visszaesők, azt hiszem ez lesz az életformájuk. Esküszöm, én is éreztem már úgy magam, mint egy kleptomániás, mentem az utcán és valamit megláttam kerítésen belül és már vittem is el. Mikor Debrecenből szabadultam utána már nem kábítószereztem egyáltalán.

– Mi az, ami a legrosszabb neked itt?

– Mindig minden ugyanúgy történik: ugyanakkor kelünk, ugyanakkor megyünk iskolába, mikor anyunak levelet írok, már nem tudok mit írni! Nem történik semmi érdekes velünk. Van, amikor focizunk, alaki foglalkozás, mint a katonaságban, ezzel tanuljuk a fegyelmet. Rendesen el vagyunk zárva a külvilágtól.

– Mi történt az orroddal?

– Háromszor volt eltörve. Kétszer oda ütöttek, mikor kisebb voltam a bátyám fogott, de mégis valahogy bevertem, akkor még összerakták, de a verekedések után már nem. Majd megoperáltatom.

– Olvasni szoktál?

– Igen, itt van könyvtár is, most legutoljára a Testbeszéd könyvet olvastam, van egy pszichológus könyv is, az is érdekel. Tanulásommal nincs gond, ami nem megy, az a matek. Beszélnek órán az egyenletekről, esküszöm, nem nehéz, mert látom a többiek megoldják, de nekem, mintha más nyelven beszélnének. Nem tudom megoldani, az kikészít.

– Mivel szeretnél foglalkozni?

– Tetszik nekem a szakács, cukrász, de itt bent van ilyen lakatosműhely, jó cuccokat csinálunk, az is tetszik, a vasszakmák, vagy az esztergályos. Itt a szabadságon kívül minden megvan, de tudja milyen rossz érzés, mikor megyünk fel a hálóba és kevesebben vagyunk? Hárman, ketten, és mennek el azok az emberek, akikkel együtt voltam a nap 24 órájában, lehet, hogy én utálok valakit, de akkor is nagyon megviseli az embert, már csak az irigység is, hogy ő kiment, én meg még itt vagyok. Én nagyon irigy szoktam lenni.

– Tudod tartani velük a kapcsolatot?

– Nem, majd ha kimegyek Facebook-on igen, de szerintem nem volt olyan szoros kötelék. Nagyon meg se lehet bízni senkiben itt, inkább érdek barátságok vannak, a gyengébb az erősebbel barátkozik. Amúgy utálom az embereket, szerintem sokan kétszínűek…

– Gondolom, ezek az évek nyomot hagynak benned…

-Mindig emlékezni fogok, az első szabadulásomkor legalább ötször elsírtam magam, mindig emlékezetes, amikor az ember elmegy egy ilyen helyről. Azt nem bírja elfelejteni, mikor másfél év kimarad az életéből…

Forrás – Imre Andrea