Oktatási szakmai vezető

Páger Pál Attila
mb.oktatási szakmai vezető

 

„Hivatásod legyen:

élni másokért,

s mások boldogságában

keresni a magadét.”

 

Johann Heinrich Pestalozzi

 

 

Szakmai életút

 

Szakmai életpályámat áttekintve elmondhatom, hogy széles körben megfordultam a gyógypedagógia területén. A segítő szakmát egy civil intézményben kezdtem, mint személyi asszisztens. Már ott megérintett az elesettek megsegítése, már ott tudtam, hogy szociális területen szeretnék tovább dolgozni. A halmozottan sérültekkel való tevékenység megtanított, hogy „másképp”, tekintsek arra, hogy mit jelent az, hogy segíteni. Még ezen munkám során iratkoztam be főiskolai képzésbe, hogy ne csak a gyakorlatom legyen meg, hanem az elméleti tudásom is.

Következő munkahelyem a civil szféra után egy nagy, bentlakásos habilitációs intézet volt, ahol két hónap múlva már csoportvezetőként végeztem munkámat. Az itt lakó fiatalok és fiatal felnőttekkel végzett munka a szakma egyik legnehezebb területének számított, de hálás vagyok, mert olyan rutint szerezhettem a kollégák mellett és segítségével, ami meghatározta a későbbi munkahelyi tevékenységeimet.

Ezen habilitációs intézet után sikerült elhelyezkednem a gyermekvédelemben, ahol kezdetben otthonvezetőként, majd igazgató helyettesként dolgozhattam. Szakmai életutam fontos állomása volt ez a gyermekvédelmi intézmény, amely hatalmas kihívást és egyben nagy örömet jelentett számomra. Úgy éreztem, hogy ez az a terület, ahol lennem kell, itt vagyok „otthon”.

Az életem azonban úgy alakult, hogy tovább kellett lépnem, így egy másabb profilú gyermekvédelmi intézménybe jelentkeztem és nyertem felvételt, a Budapesti Javítóintézetbe. Korábbi munkahelyeim és szakmai tapasztalataim ellenére az intézet új feladatokat, új megoldások kidolgozását és alkalmazását várták el és egyben adták részemre. Olyan élethelyzetekkel, problémákkal találkoztam, amelyeket a tankönyvekben is csak finoman, óvatosan fogalmaznak meg. Az itt eltöltött majdnem két esztendő rávilágított arra, hogy mennyire fontos munkát végeznek a munkatársaim és mit takar a pedagógiai megsegítés. Megtapasztaltam, hogy kitartó munkával nem egy fiatal életét sikerül visszafordítani a teljes „bukástól”.

Tudásom és szakmai tapasztalatom alapján ismét megkerestek a civil szférából, hogy vállaljam el egy halmozottan hátrányos gyerekek képzésével foglalkozó iskola vezetését. Ebben a civil intézményben indult el karrierem a segítő szakmában jó pár évvel ezelőtt, ezért szívesen adtam igenlő választ.

2016 szeptemberében egy számomra nagyon kedvező lehetőség nyílt az EMMI Budapesti Javítóintézetben, amit örömmel vállaltam el, így visszatértem a gyermekvédelem javítóintézeti közegébe. Az intézmény oktatási szakmai egységének vezetésével bíztak meg.

 

Tanulmányi életút

 

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan életutat választottam, melynek alapja a gyerekek és a fiatalok. Már egész fiatalon, általános iskolás éveimben eldöntöttem, hogy tanár leszek, mert úgy éreztem, hogy legjobban úgy tudom a jövőben kamatoztatni tudásomat, ha elmagyarázom, megtanítom a rám bízott ifjúságnak azt, amit nekem is a jobbnál jobb kiváló tanáraim, mentoraim megtanítottak nekem.

A sport által hamar olyan helyzetbe kerültem, hogy óvodáskortól kezdve, egészen – majdnem – nyugdíjas korig taníthatok harcművészetet. Ez az életemet meghatározó tevékenység a mai napig elkísér, és meghatározó eleme az életemnek.

Tanárrá válásom a Nyugat Magyarországi Egyetem, Apáczai Csere János Kar, Gyógypedagógiai szakán realizálódott. Győrben olyan kiválóságok segítették tanulmányainkat, akiknek lételeme volt a gyerekek és fiatalok segítése és a róluk való gondoskodás. Óráról, órára, napról napra szívtam magamba azt az empatikus, mély tudással felvértezett gyógypedagógiai módszertant, amiért a mai napig hálás lehetek minden tanárom számára. A főiskola elvégzése utána, immáron friss diplomásként boldog tulajdonosa lehettem a gyógypedagógus tanári diplomának. Hallgatva tanáraim bátorító tanácsára, azonnal folytattam tanulmányaimat, hiszen tudtam magamról, hogy még többet szeretnék elérni a gyógypedagógia területén, és azon belül is a „problémás, nehezen kezelhető” gyermekeknél és fiataloknál.

A gyógypedagógus szakvizsga abban segített, hogy jobban lássam azokat az elméleti vonatkozásokat, melyek jelentős mértékben meghatározzák a gyakorlati munkát.

Még szakvizsgás tanulmányaim alatt kezdtem el az ELTE-Bárczi Gusztáv Főiskolai Kar, Gyógypedagógiai MA képzést. Az egyetemi képzésen szintén olyan inspirációt kaptam tanáraimtól, amely egy életen át végig kísér tudva, hogy jó ügyet szolgálok, legyen az bármelyik terület a halmozottan sérültektől, a javítóintézeti neveltekig.

Tanulmányaimat napjainkig a közoktatás vezető képzéssel zártam, mert úgy gondoltam, hogy az ott tanultak szintén segítségemre lehetnek munkámban. A Kodolányi János Főiskolán volt szerencsém olyan egyetemi oktatóktól tanulni, akik mind a gyakorlat, mind az elmélet kiváló ismerői voltak. Nem egyszer saját tapasztalatukat osztották meg velem és társaimmal, hogy egy adott jogszabály, vagy módszertan, esetleg menedzseri munka miként is valósul meg az életben. Itt is megtanultam – ahogy az előző iskoláimban is –, hogy a jó pedagógus nem csak beszél a tanításról, hanem mindent megtesz azért, hogy a rábízott diákjaiból a legjobbat hozza ki.

Úgy vélem, hogy mindazt a törődést, bátorítást, támogatást és ösztönzést, amit én kaptam pedagógusaimtól, nekem is meg kell adnom, követve egy szép hagyományt, melyet úgy hívnak pedagógia.

 

  1. október 04.

 

 

Páger Pál Attila
mb. oktatási szakmai vezető

Print Friendly, PDF & Email